Rendezvény

A Gépészkari Napok a gépészkar egyik legrégebbi rendezvénye. A hagyományosan áprilisban megrendezésre kerülő eseményen a hallgatók négy napon át kicsit kiszakadhatnak az egyetem és számonkérések világából és önfeledten lazíthatnak baráti társaságukkal.

A hét szakmai napján a szponzorok standjainál különböző játékokon és előadásokon vehetnek részt karunk hallgatói.

Délutánonként a csapatversenyben 7-8 csapat közel 200 résztvevője méretteti meg szakmai tudását és megannyi ügyességi feladatban bizonyíthatják rátermettségüket, hogy a végén ők legyen a SLIP győztesei.

Esténként a meghívott zenekarok koncertjein közel 1000 fő szokott részt venni. Igyekszünk minél szélesebb zenei kínálatot nyújtani a résztvevőknek, hogy minél több hallgatónk számára vonzóbbá tegyük a rendezvényt. Az utóbbi évek fellépői között szerepelt többek között a Kerozin, a Firkin, a Compact Disco, a Wellhello, a Cloud9+, és a Supernem.

Keresés

Naptár