Rendezvény

Karunk egyik legfontosabb eseménye a Gólyatábor. Az újonnan felvételt nyert hallgatók először itt kerülnek kapcsolatba az egyetemmel és leendő hallgatótársaikkal. Az itt eltöltött néhány nap során a gólyák változatos programokon vehetnek részt. A tankörbeszélgetések során az egyetemi rendszerrel ismerkedhetnek meg 15-20 fős csoportokban, majd csapatépítő vetélkedőkkel és sportprogramokkal igyekszünk az elsősöket minél inkább összehozni. Emellett ellátogatnak a táborba a szakmai és közösségi öntevékeny köreink is, akik igyekeznek bemutatni, mennyi lehetőség van az egyetemen a tanulás mellett a szabadidő hasznos eltöltésére. Minden évben eljön a gólyatáborba karunk dékáni vezetése is, hogy köszöntse a frissen felvetteket. A közel 350 gólya és 100 szervező jelenlétével nemcsak a legfontosabb, hanem az egyik legnagyobb létszámú eseményünk is egyben.

Keresés

Naptár