Közélet

A Kalorikus Gépek Szakosztály (KGSZ) a nevéhez híven a hőerőgépek családjával foglalkozik. A 2014-ben alakult Szakosztály az Energetikai Gépek és Rendszerek tanszék (EGR) hathatós segítségével egy olyan hiányterületen biztosít lehetőséget szakmai fejlődésre, mely eddig a karon kiaknázatlan volt. Bázisunk a D épület Jendrassik Györgyről elnevezett csarnoka, a működésünkhöz szükséges infrastrukturális háttért az EGR tanszék biztosítja.
A Szakosztály fő profilját gyakorlati foglakozások alkotják, melyek során mindenki közelebbről megismerkedhet a belsőégésű motorok és a gőz- és gázturbinák lélektanával. Két csoportra oszthatóak ezen foglalkozások, nyílt szakkörfoglalkozásokra és projektfeladatokra.
A nyílt szakkörfoglalkozások bármely hallgató számára elérhetőek, előzetes felkészülést, komoly alaptudást nem igényelnek. A heti rendszerességű alkalmak során, egy féléves tematika mentén a hallgatók az alapoktól sajátíthatják el a belsőégésű motorok működését, mind elméleti, mind gyakorlati vonalon. Ezen foglalkozásoknak célja, hogy a kar érdeklődő hallgatói közelebb kerüljenek ezen világhoz, gyakorlati tapasztalatokat szerezhessenek. A foglalkozások alkalmával egy elméleti alapozó után végigtekinthetik a résztvevők a két- és négyütemű, diesel és benzines motorok működésbeli és konstrukciós különbségeit. Hasonló nyílt szakkörfoglalkozás gőz és gázturbinák tématerületen is elérhető.
A projektfeladatokon már szakavatottabb hallgatók, kizárólag a szakosztály tagjai vehetnek részt. A félévente 3-4 komolyabb időbefektetést igénylő projektmunka során, egy-egy szakterületen – motorfelújítás, turbina felújítás, váltómetszet készítés – dolgozhatnak a jelentkezők. Itt lehetőség nyílik mélyebb tudás elsajátítására, ugyanis a foglalkozást irányító szakmai vezetők több éves tapasztalattal rendelkeznek, akiktől rendkívül sokat lehet tanulni.
Törekszünk arra, hogy a heti két gyakorlati foglalkozás mellett előadásokkal, gyárlátogatásokkal is színesítsük féléves programunkat. Előadásainkat magas színvonal és mély szakmai tartalom jellemzi, melyek nagyon népszerűek, átlagosan több mint 100 fő vesz részt rajtuk. Fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók gyárlátogatásaink során az ipari szereplőkkel megismerkedjenek, hiszen így a saját szemükkel láthatják, hogy hol lehet kamatoztatni az egyetemi évek alatt megszerzett tudást.
A Szakosztály komoly erőfeszítéssekkel dolgozik azon, hogy segítse azokat, akik mélyebb tudást szeretnének elérni a hőerőgépek témakörében. Ennek megfelelően tagjaink belső kurzusokkal gyarapíthatják tudásukat, valamint TDK, projektfeladat témakiírásokkal és konzultációval is foglalkozunk. Viszont a szakmai szint fenntartása érdekében tagságunktól elvárjuk, hogy a témában mindig jártasak maradjanak, ezért tudásukról minden félév végén kötelező számot adniuk egy vizsga keretében.
Nagy odafigyeléssel vagyunk arra is, hogy egy egységes, és szoros kapcsolatot ápoló közösséget hozzunk létre. A félév során több alkalommal rendezünk csapatépítő estéket, melyek alkalmával érdekes szakmai kérdések megvitatása mellett a kikapcsolódásé a főszerep. A félévet egy három napos szakmai kirándulással koronázzuk meg, ahol a jókedv mindig garantált.
A Kalorikus Gépek Szakosztály és az Energetikai Gépek és Rendszerek tanszék szinergikus kapcsolata révén rövid időn belül komoly eredményeket tudott elérni, amit mi más is mutathatna jobban, mint az, hogy több mint 80 hallgatóval dolgozunk együtt heti szinten.
Ha felkeltette rövid beszámolónk érdeklődéseteket, keress minket bátran az alábbi elérhetőségek egyikén:
Weblap
Facebook
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Keresés

Naptár