Közélet

Kik vagyunk?

Tagozatunkat 2010-ben a Magyar Energetikai Társaság alapította az Egyetemen tanuló energetikai mérnök hallgatók egy csoportjával. Az IT létrejöttének célja, hogy az egyetemi képzésen felüli tapasztalatokat, ismereteket adjon át tagjai számára. Az elmúlt években létszámunk jelentősen növekedett, tagjaink száma több mint 40-re emelkedett. Számos egyetemet végzett tag segíti munkánkat. Csapatunkat az energetika különböző szakirányain tanulók mellett fizikus, környezetmérnök hallgatók is segítik. Bátran elmondhatjuk, hogy nálunk mindenki megtalálja a helyét, aki valamilyen formában érdeklődik az energetika iránt.

Miért jó IT-snek lenni?

A MET IT lehetőséget nyújt, hogy az egyetemi képzésen túlmutató dolgokat lássunk, halljunk, tapasztaljunk. A tagozat mindenek előtt csapattá kovácsol minket, melyben megtanulunk közösen dolgozni, együttműködni. Különböző programjaink során olyan tapasztalatokra teszünk szert, melyek választ adnak szakmai, illetve azon túlmutató kérdéseinkre.

Tevékenységeink

Energetikus Hallgatók Találkozója
2017 februárjában második alkalommal rendeztük meg az Energetikus Hallgatók Találkozóját, mely lehetőséget nyújtott a hasonló érdeklődési területtel rendelkező diákok megismerésére, kapcsolatteremtésre; mindemellett egy jó hangulatú versengésre. A Találkozón a szervezőkkel együtt több mint 100-an vettünk részt.

Kerekasztal beszélgetések és üzemlátogatások
Heti rendszerességgel megtartott kerekasztal beszélgetéseink során elismert előadókkal, neves szakmabeliekkel van lehetőségünk elmélyülni különböző témákban – legyen az műszaki, gazdasági vagy politikai területe az energetikának. Elrugaszkodottabb témák is előfordulnak mint illemtan, pszichológia vagy retorika. Üzemlátogatásaink során az elméletben tanultak gyakorlati oldalával is megismerkedhetünk, így bővítve látókörünk.

Készségfejlesztők
Egyetemi képzésünk mellett számos más hasznos tudásra vágyunk, melyet magunktól nem, vagy csak nehézkesen tudnánk elsajátítani. Az IT ebben is segítséget nyújt! Készségfejlesztőink során kisebb csapatokban, egymást segítve tanuljuk meg a különböző programok használatát (Photoshop, Inkscape, Inventor stb.), mindemellett fejlesztjük idegen nyelvi ismeretünket.

Konferenciák, előadások
Tagozatunk rendszeresen vesz részt konferenciák szervezésében, az Energia Műhely című rendezvénysorozatunk keretein belül interaktív módon, a résztvevőket bevonva dolgozunk fel aktuális energetikai témákat. Konferenciáinkon rendszeresen 70-100 szakember és hallgató vesz részt, többen a határon túlról érkeznek.

Részvétel az oktatásban
Tagozatunk eltökélt az energetika népszerűsítésében. Az említett Energetikus Hallgatók Találkozója mellett középiskolások számára is tartunk tanulmányi versenyt – célunk, hogy betekintést adjunk az energetikába a diákoknak, illetve megszerettessük velük azt. Természetesen az egyetemistákra is gondolunk, a MET IT konzultációkat is tart a hallgatók számára, valamint tagjaink demonstrátori munkájuk keretében órarendi kurzusokat is adnak.

Szakmai gyakorlat
Az Energetikai Szakkollégiummal együttműködve segítünk az energetika iránt érdeklődő műegyetemi mérnökhallgatóknak szakmai gyakorlati helyek felkutatásában. Tevékenységünkkel a hallgatók mellett a vállalatok számára is értéket teremtünk azzal, hogy szakmailag rátermett, kompetens mérnökpalántákkal kötjük össze őket.

Társasjáték
Tagjaink munkássága által elkészült egy energetikai témájú, szakmai-gazdasági szemléletű Monopoly jellegű társasjáték. Jelenleg ennek tökéletesítésén és mobil applikációba való átültetésén dolgozunk.

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31