HU | EN

Szoc

Szoc

Szoc

augusztus 19, 2026

A Rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy félévre biztosított, havi kifizetésű ösztöndíj, melyet azok a hallgatók nyerhetnek el, akik:

  • az időszakban hiánytalan pályázatot adnak le a MŰEPER felületén keresztül,
  • részt vesznek a személyes bemutatáson,
  • valamint elérik az ösztöndíjhoz szükséges minimum ponthatárt.

A pályázás során szükséges igazolni a lakhatási körülményeket, a pályázó körülményeit, a háztartásban élők körülményeit, valamint a pályázó és a háztartásban élők lehetséges egészségügyi körülményeit.

A pályázat sikeres benyújtásához a következő források elérhetők:

Egyetemi Szociális Bizottság

MŰEPER

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás Fórum

július 25, 2026

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a gólyák számára meghirdetett Tájékoztató Fórumra 2026.08.02.-án 18:00-kor kerül sor.

Ezen az eseményen lehetőségetek lesz a Rendszeres Szociális Ösztöndíjra és Alaptámogatásra leadott pályázatotok kapcsán informálódni és kérdéseket feltenni nekünk személyesen.

A tájékoztató online formában lesz megtartva, erről bővebben az alábbi linken olvashattok:
ℹ️https://mueper.bme.hu/news/323/rendszeres-szocialis-osztondij-es-alaptamogatas-palyazatok-2025261-tajekoztato-forum-golyak-szamara

Tájékoztató fórum linkje:

ℹ️https://teams.microsoft.com/dl/launcher/launcher.html?url=%2F_%23%2Fmeet%2F377896240911789%3Fp%3DnQj7g0s81lFYSjWiVX%26anon%3Dtrue&type=meet&deeplinkId=7071dd48-7a64-4c16-877b-34613385c7f6&directDl=true&msLaunch=true&enableMobilePage=true&suppressPrompt=true

Minden érdeklődőt várunk szerettel!

A pályázattal kapcsolatban további információkat és a pályázati felhívást az alábbi linkeken találjátok: 

ℹ️ Hallgatói Szociális Bizottság

http://ehk.bme.hu/eszb/20260724/rendszeres-szocialis-osztondij-es-alaptamogatas-palyazatok-2

ℹ️ MŰEPER🍓

https://mueper.bme.hu/

ℹ️Igazoláslista

https://mueper.bme.hu/storage/documents/BME/1__HSZB%20-%20Rendszeres%20szoci%C3%A1lis%20%C3%B6szt%C3%B6nd%C3%ADj%20%C3%A9s%20Alapt%C3%A1mogat%C3%A1s/igazol%C3%A1slista_KIVONAT_2026_27_1.pdf

Amennyiben bármilyen kérdésetek lenne, keressetek minket bizalommal a tematikus e-mail címünkön: 📧 [Védett E-mail Cím – info@ghk.bme.hu]

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pótfelvételi eljárásban felvett hallgatóknak és önköltségcsökkentés mérséklési kérelemhez

szeptember 7, 2025

Kiírásra kerültek a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok a 2025/26. tanév őszi félévére a pótfelvételi eljárásban felvett hallgatók számára és önköltség mérsékléséhez, amihez már most elkezdhetitek begyűjteni a szükséges igazolásokat és dokumentumokat.

Azoknak a hallgatóknak, akik a 2025/2026. tanév őszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj pályázatra is pályáztak, nem szükséges külön a Szociális alapú költségtérítés/önköltségcsökkentés pályázat leadása is, ugyanis a Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat leadása során megítélt szociális pontszám is beszámítható a költségtérítés/önköltség csökkentéséhez.

A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat során megállapított pontszám azonban csak abban az esetben fogadható el a költségtérítés-, önköltség csökkentéshez, amennyiben a pályázat ,,Elbírált, hiánytalan” státuszba került.

Az önköltség csökkentési kérelem esetén a szociális pályázat leadása mellett a 010-es Neptun kérvény leadása is szükséges, melyre 2025. szeptember 15. – október 1. 23:59-ig lesz lehetőség.

Önköltség csökkentéshez/pótfelvételiseknek az időszakhoz tartozó határidők:

  • Elektronikus leadási határidő: 2025. szeptember 20. (szombat) 23:59
  • Elektronikus hiánypótlási határidő: 2025. szeptember 28. (vasárnap) 23:59
  • Személyes bemutatási határidő: 2025. szeptember 29. (hétfő) között

❗ Fontos megemlíteni, hogy az alábbi igazolásoknak nem szükséges 2025. július 1-i vagy azutáni keltezésűnek lennie:

  • Iskolalátogatási igazolásnak a 2024/25-ös tanévről szükséges szólnia a nem tanköteles tanulók esetén 2025. március 15-e utáni keltezéssel
  • Hallgatói jogviszonyigazolásnak a 2024/25. tanév tavaszi félévről szükséges szólnia és 2025. március 15-e utáni keltezésűnek kell lennie
  • Jegyző/közjegyző előtt tett nyilatkozatoknak 2023. július 1.-i vagy utáni keltezésűnek kell lennie
  • Anyakönyvi kivonatok
  • Határozatok
  • Szerződések
  • NAV jövedelemigazolás a legkésőbbi évről.

Az igazolásokon szükséges feltüntetni az Igazoláslista által meghatározott adatokat, minden más személyes adatot ki kell takarni.

A pályázattal kapcsolatban további információkat és a pályázati felhívást az alábbi linkeken találhatjátok:

Egyetemi Szociális Bizottság

MŰEPER

3. számú melléklet

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok bemutatása – 2025/26. tanév őszi félév

augusztus 21, 2025

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatokhoz tartozó személyes bemutatási időpontok 2025. szeptember 4. és szeptember 16. között kerülnek meghirdetésre. 

A bemutatás helyszíne: 1111 Budapest, Irinyi József u. 1-17., Kármán Tódor Kollégium – HK Tömb

A pályázat akkor érvényes, ha a MŰEPER felületre feltöltött igazolások és dokumentumok a személyes bemutatáson is elfogadásra kerülnek. Amennyiben valaki nem jelenik meg az időszak alatt személyes bemutatáson, nem részesülhet sem szociális alapon kollégiumi férőhelyben, sem pedig szociális juttatásban. 

Hamarosan lesz lehetőség jelentkezni a személyes bemutatási időpontokra a MŰEPER felületén keresztül az Időpontok fül alatt.
Ezen kívül kérünk mindenkit, hogy akinek ” Előbírált, hiánytalan ” státuszba kerül a pályázata, az minél hamarabb jelenjen meg a személyes bemutatási időpontok egyikén, hogy az utolsó napok zsúfoltságát elkerülhessük.

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Kollégiumi szociális pontok elsőéves pályázók számára 2025/26/1

augusztus 1, 2025

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok leadási és hiánypótlási határidejei a kollégiumi jelentkezéshez az elsőéves hallgatók számára:

  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez elektronikus leadási határidő elsőévesek számára: 2025. augusztus 10. (vasárnap) 23:59
  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő elsőévesek számára: 2025. augusztus 18. (hétfő) 23:59

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatot a MŰEPER felületén kell létrehozni a “Pályázatok” fül alatt. A kollégiumi jelentkezéshez az űrlapot a KEFIR felületén kell leadni 2025. augusztus 18. (hétfő) 23:59-ig.

Fontos, hogy a leadási határidőig legalább egyszer “Leadva” státuszba kell kerülnie a pályázatnak. Enélkül a kollégiumi jelentkezéshez a pályázat pontjai nem számíthatóak be, így érdemes akár üresen vagy hiányos igazolásokkal is leadni azt. A pontok beszámításához a hiánypótlási határidőig a pályázatnak “Előbírált, hiánytalan” vagy “Előbírált, hiányos, kollégiumhoz jó” státuszba kell kerülnie. Hiánypótlásra több alkalommal is van lehetőség, így érdemes többször leadni a pályázatot a két határidő között.

A szociális pályázatot a BME Térítési és Juttatási Szabályzatának 3. számú melléklete alapján szükséges leadni. Ezen mellékletből készült egy Igazoláslista kivonat, és egy Kitakarási segédlet, egy Igazolásgráf, melyek segítenek a pályázás menetében.

A pályázáshoz elérhetőek rövidebb összefoglaló segédletek az alábbi témákban:

Hogyan kezdjek neki a pályázásnak

Hogyan Igazoljam hol élek

Egyetemi Szociális Bizottság

MŰEPER

Igazoláslista

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás Fórum – 2025

július 28, 2025

Tájékoztató fórum kerül megrendezésre a gólyák számára a Rendszeres szociálís ösztöndíj és Alaptámogatással kapcsolatban.

Ezen az eseményen lehetőség lesz a Rendszeres Szociális Ösztöndíjra és Alaptámogatásra leadott pályázatotok kapcsán informálódni és kérdéseket feltenni nekünk személyesen.

A fórum időpontja: 2025.08.05. 17:00

A tájékoztató online formában kerül megtartásra, erről bővebben az alábbi linken olvashattok:
https://mueper.bme.hu/news/323/rendszeres-szocialis-osztondij…

Tájékoztató Fórum csatlakozási linkje:

https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19

1 2 3

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok – 2025/2026. ősz

július 2, 2025

Kiírásra kerültek az Egyetemi Szociális Bizottság weboldalán a Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató és információ a 2025/26. tanév őszi félévére vonatkozóan.

Pályázni a MŰEPER felületén keresztül lehetséges, ahova a szükséges igazolásokat és dokumentumokat hiánytalanul kell feltölteni a megadott elektronikus leadási határidőig.

A pályázati kiírásokat, igazolásokat, dokumentumokat és segédanyagokat, valamint a határidőkkel kapcsolatos további információkat a MŰEPER és az ESZB felületén találjátok.

Kérdés esetén keressetek minket bizalommal a [E-mail cĂ­m] tematikus címen.

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok bemutatása – 2024/25. tanév tavaszi félév

január 20, 2025

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatokhoz tartozó személyes bemutatási időpontok 2024. február. 3. és 18. között kerülnek meghirdetésre.

A bemutatás helyszíne: 1111 Budapest, Irinyi József u. 1-17., Kármán Tódor Kollégium – HK Tömb

A pályázat akkor érvényes, ha a MŰEPER felületre feltöltött igazolások és dokumentumok a személyes bemutatáson is elfogadásra kerülnek. Amennyiben valaki nem jelenik meg az időszak alatt személyes bemutatáson, nem részesülhet sem szociális alapon kollégiumi férőhelyben, sem pedig szociális juttatásban.

Hamarosan lesz lehetőség jelentkezni a személyes bemutatási időpontokra a MŰEPER felületén keresztül az Időpontok fül alatt.

Ezen kívül kérünk mindenkit, hogy akinek „Előbírált, hiánytalan” státuszba kerül a pályázata, az minél hamarabb jelenjen meg a személyes bemutatási időpontok egyikén, hogy az utolsó napok zsúfoltságát elkerülhessük.

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok pótfelvételi és jogorvoslati eljárásban felvett hallgatóknak valamint önköltségcsökkentéshez – 2024/25. tanév őszi félév

szeptember 11, 2024

Kiírásra került az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján 2024/25. tanév őszi félévében pótfelvételi és jogorvoslati eljárásban felvételt nyert hallgatók számára, illetve önköltség mérséklési kérelemhez a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok, amit a MŰEPER felületén keresztül lehet megpályázni.

Azoknak a hallgatóknak, akik a 2024/2025. tanév őszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj pályázatra is pályáztak, nem szükséges külön a Szociális alapú költségtérítés/önköltségcsökkentés pályázat leadása is, ugyanis a Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat leadása során megítélt szociális pontszám is beszámítható a költségtérítés/önköltség csökkentéséhez.

A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat során megállapított pontszám azonban csak abban az esetben fogadható el a költségtérítés-, önköltség csökkentéshez, amennyiben a pályázat Elbírált, hiánytalan státuszba került.

Önköltségcsökkentés esetén/ pótfelvételi és jogorvoslati eljárásban felvett hallgatók számára:

  • A pályázat leadása mellett a Költségtérítés/önköltség csökkentésre vonatkozó Neptun kérvény leadása is szükséges a 010-es Önköltség mérséklési kérelemmel, aminek a leadási határideje 2024. október 1. (kedd) 23:59.
  • Szociális pályázat leadási határidő: 2024. szeptember 15. (vasárnap) 23:59
  • Szociális pályázat hiánypótlási határidő: 2024. szeptember 27. (péntek) 23:59
  • Szociális személyes bemutatási határidő: 2024. szeptember 28. (szombat)

Kérdés esetén keressetek minket bizalommal a [E-mail cĂ­m] tematikus címen.

Rendszeres Szociális ösztöndíjSzoc

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok bemutatása – 2024/25. tanév őszi félév

augusztus 19, 2024

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatokhoz tartozó személyes bemutatási időpontok 2024. augusztus 26. és szeptember 10. között kerülnek meghirdetésre.

1 2