Tantárgyfelvétel
A korábbi gyakorlattól eltérően ebben a félévben a végleges tantárgy- és kurzusfelvételi időszak vége idén 2020.09.04. (péntek) 23:59 lesz. Ez azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap nem lesz lehetséges a tantárgyfelvétel vagy tantárgyleadás. A határidő lejárta után a „018 Tantárgyfelvételi / tantárgytörlési (NEM SAJÁT HIBÁS)” kérelem segítéségével lesz lehetőségetek változtatni az órarendeteken. A kérvény az első oktatási hét végéig 2020.09.14.-ig lesz elérhető.
KTH ügyintézés
A Központi Tanulmányi Hivatalban (KTH) a járványügyi helyzet miatt több félévkezdési teendő ügyintézésnek a módja megváltozott. Ezek közül a legtöbb hallgatót érintő teendők a KTH által kiadott igazolások kikérése és átvétele, illetve a diákigazolványok érvényesítése. Ezekkel kapcsolatban a KTH a következő kéréssel fordul a hallgatókhoz, hozzátok:
- A KTH által kiadott igazolásokat (pl. Hallgatói jogviszony igazolás) a Neptunban a „027 Igazolás kérése” kérvényen keresztül kérjétek. Kérünk titeket, hogy emiatt személyesen ne menjetek be a KTH-ba. A kérvényt a Neptun rendszerben az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt találjátok.
- Az első éves hallgatók régi, középiskolai diákigazolványa december 15.-ig érvényes. A felsőoktatásbeli diákigazolvány igénylését a Neptun rendszeren keresztül (a NEK azonosító megszerzése után) az Ügyintézés / Diákigazolvány igénylés menüpont alatt indíthatjátok el. Ideiglenes diákigazolványt a „066 Diákigazolvány elkészültéig kiadott igazolás kérése” kérelem segítségével tudtok kérni. A kérvényt a Neptun rendszerben az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt találjátok. Kérünk titeket, hogy emiatt személyesen ne menjetek be a KTH-ba.
- A felsőbb éves hallgatók a diákigazolványukat szintén december 15.-ig használhatják, amennyiben rendelkeznek vagy 2019/20/1 vagy 2019/20/2 félévi matricával. Azok számára, akik rendelkeznek ezen matricák egyikével, elengedő október elejétől bemennie a KTH-ba az idei félévi matricáját átvenni. Kérünk titeket, hogy emiatt szeptemberben személyesen még ne menjetek be a KTH-ba.
Kérünk titeket, hogy ezeket a járványügyi intézkedéseket fokozottan tartsátok be a saját, illetve a KTH munkatársai egészsége miatt. Amennyiben sürgős ügyintéznivalótok akadna, úgy kérünk titeket, hogy elsőkörben mindenképpen emailen (info@kth.bme.hu) keresztül próbáljátok meg elintézni azt.
Megértéseteket köszönjük!