Gólya

Gólya

Kezdeti teendők elsőéveseknek

augusztus 2, 2026

A NEPTUN rendszer

A hallgatók egyetemi élete során minden ügyintézéssel kapcsolatos esemény egy egységes tanulmányi rendszer, a NEPTUN rendszer köré épül. Itt van lehetősége a hallgatónak beiratkozni, bejelentkezni az adott félévre, tantárgyat vagy vizsgát felvenni stb.

Ahhoz, hogy az egyetemi tanulmányaidat zökkenőmentesen kezdhesd meg, a következő teendőket szükséges előzetesen elintézned:

  • Adóazonosító jel és bankszámla: Az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez fontos, hogy rendelkezz adóazonosító jellel, valamint bankszámlával!
  • Belépés a NEPTUN rendszerbe: A NEPTUN rendszer végig fog kísérni tanulmányaid során. A NEPTUN rendszerbe a felvételi határozatban szereplő Neptun kóddal tudsz belépni, a jelszó pedig „NeÉÉÉÉHHNN”, ahol az „Ne” után a születési dátumodat kell írnod.
    • Példa: „Ne20000930” a jelszó egy 2000. szeptember 30-án született hallgató esetén.
    • Az első belépéskor változtasd meg a jelszavadat és jól jegyezd meg! (A tanulmányaid során nagyon sokszor lesz szükséged rá.)
    • Ha elfelejtetted a jelszavad, úgy az Egyetemi Tanulmányi Szolgáltatói Központ (ETK) munkatársainál igényelhetsz újat.
  • Adatok ellenőrzése: A Neptun rendszerbe lépés után feltétlenül ellenőrizd az adataidat a „Profil” / „Személyes adatok” menüpontban.
    • A hiányzó adatokat (pl.: TAJ szám, adóazonosító jel, bankszámlaszám, hivatalos email cím, igazolvány szám, stb.) töltsd ki.
    • A NEPTUN rendszer a megadott adatok alapján fogja majd generálni a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat. (Előfordulhat, hogy az adatok a módosítás után csak rövid idő elteltével frissülnek.)
  • Bejelentkezés: Minden hallgató köteles nyilatkozni minden félév elején, hogy az adott félévet aktív vagy passzív státusszal szeretné megkezdeni. A bejelentkezést a NEPTUN rendszerben az „Ügyintézés” / „Féléves regisztráció” felületen, az adott félév kiválasztását követően a „Bejelentkezés” opcióval lehet megtenni.

Fontos, hogy a kezdeti teendők elintézése feltétele a beiratkozásnak, enélkül a beiratkozás nem végezhető el! A beiratkozásra minden félévben a regisztrációs héten van lehetőség, ekkor létesítesz hallgatói jogviszonyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.

BME címtár és eduID bejelentkezés

A távolléti oktatás során különösen fontossá vált az Office 365 csomag, amely az Egyetemisták számára díjmentesen hozzáférhető. A programok telepítéséhez szükséges lesz címtáras azonosítóra és eduID bejelentkezésre. Az Office 365 csomag a következő fontosabb programokat tartalmazza:

  1. Microsoft Word
  2. Microsoft Excel
  3. Microsoft PowerPoint
  4. Microsoft Teams

A program telepítéséhez szükséges pontos információkat ezen a linken találhatod meg.

Gólya

Tankörbeosztás – 2026

július 29, 2026

Elkészült a 2026-os végleges tankörbeosztás, melyet az alábbi linken (hamarosan) értek el.

A tankörvezetők tablóját ezen a linken érhetitek el.

A lentebb látható táblázat pedig a pár fontos információt tartalmaz a tankörvezetőtökről és a tankörötökről.

Gólya

Regisztrációs heti programok

május 10, 2026

A Regisztrációs Hét a Gólyatábor után szintén egy fontos esemény az elsőévesek számára. A hét során a gólyák beköltöznek a kollégiumba, majd a fáradalmas pakolás után este hagyományosan az Old’s Club tárt kapukkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

A rendezvény fő célja az egyetemi élet megismertetése a gólyákkal, így többek között segítséget nyújtanak számukra Tankörvezetőik a tárgyfelvételben, a campus, valamint a kollégium területének megismerésében.

Az említett egyetemi élet szerves részét képezi a közélet, így a Reghét során a hallgatók által gyakran látogatott vendéglátói egységeket is megismerhetik az újdonsült egyetemisták.

Napközben az egyetem környékét bemutató Városvetélkedőn vehetnek részt, ahol már a gólyatáborban is megismert körzetük kíséretével hódíthatják meg a campus környékét.

A Regisztrációs Hét ünnepélyes Évnyitóval zárul, ahol karunk Dékánja mond beszédet, mellyel hivatalosan is kezdetét veszi az új tanév.

Értesülj első kézből rendezvényeinkről Instagram oldalunkon: @krb_rendezvenyek

Gólya

Szociális alapú juttatások

augusztus 1, 2025

Szociális alapú juttatások már gólyaként is megpályázhatók, különösképpen az a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás ösztöndíj . Az előbbi pályázatnak a szociális pontjait fel lehet használni kollégiumi férőhely jelentkezéshez.

Rendszeres szociális ösztöndíj

A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot, mint minden más ösztöndíjat is a MŰEPER felületén kell megpályázni, ahol a címtáras (eduID) azonosító és jelszó megadással kell belépni. Amennyiben még nem regisztráltatok, akkor ennek menetéről ezen a linken informálódhattok.

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendjét és pontrendszerét a BME TJSZ 3. számú melléklete tartalmazza, ami itt érhető el. A szabályzatnak megfelelően kell feltölteni minden igazolást és dokumentumot a rendszerbe.

Amennyiben kollégiumi férőhelyhez is fel szeretnétek használni a pályázatot, úgy több dologra is szükséges figyelni. A MŰEPER felületén a pályázatot egy rövidebb határidővel kell leadni, mivel a kollégiumi férőhelyek előbb derülnek ki. Az első leadást követően még lesz lehetőség javítani a pályázatot, így nem kell megijedni ha valamit hiányosan, vagy rosszul töltöttetek fel. A javításokat az elsőévesek számára megadott kollégiumi férőhely hiánypótlási határidőig kell elvégezni, hogy Előbírált, hiánytalan vagy Előbírált, hiányos, kollégiumhoz jó státuszba kerüljön a pályázat. Emellett a kollégiumi jelentkezéskor is jelezni kell a KEFIR felületén, hogy szeretnétek felhasználni a szociális pontjaitokat a bekerüléshez.

A határidőn túl leadott pályázatokat nem tudjuk elfogadni!

Az elektronikusan feltöltött igazolásokat és dokumentumokat az elbírálást követően személyesen is be kell mutatni a GHK irodában. A személyes bemutatáshoz már beköltözéskor hozd magaddal a feltöltött papírokat, hogy időben részt tudj venni ezen. Személyes bemutatásra a MŰEPER felületén kell előzetesen időpontot foglalni az Időpontok fül alatt.

A Rendszeres szociális ösztöndíjat minden félév második hónapjában folyósítják először, és az első két hónapot egyben utalják.

Alaptámogatás

Az Alaptámogatást a Rendszeres szociális ösztöndíjjal egyben szükséges megpályázni. Erre az ösztöndíjra képzési szintenként csak egyszer jogosult a hallgató, az első megkezdett aktív félévben. Elnyeréséhez el kell érni a Rendszeres szociális ösztöndíj minimum ponthatárát és valamelyik rászorultsági csoportba kell tartozni. A rászorultsági csoportokról a TJSZ 3. sz. m. 6. § rendelkezik bővebben. Amennyiben jogosult vagy az ösztöndíjra, úgy ezt is az első kifizetési időpontban fogják folyósítani számodra.

1 2