HU | EN

Regisztrációs Hét

A Regisztrációs Hét a Gólyatábor után szintén egy fontos esemény az elsőévesek számára. A hét során a gólyák beköltöznek a kollégiumba, majd a fáradalmas pakolás után este hagyományosan az Old’s Club tárt kapukkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

A rendezvény fő célja az egyetemi élet megismertetése a gólyákkal, így többek között segítséget nyújtanak számukra Tankörvezetőik a tárgyfelvételben, a campus, valamint a kollégium területének megismerésében.

Az említett egyetemi élet szerves részét képezi a közélet, így a Reghét során a hallgatók által gyakran látogatott vendéglátói egységeket is megismerhetik az újdonsült egyetemisták.

Napközben az egyetem környékét bemutató Városvetélkedőn vehetnek részt, ahol már a gólyatáborban is megismert körzetük kíséretével hódíthatják meg a campus környékét.

A Regisztrációs Hét ünnepélyes Évnyitóval zárul, ahol karunk Dékánja mond beszédet, mellyel hivatalosan is kezdetét veszi az új tanév.

Értesülj első kézből rendezvényeinkről Instagram oldalunkon: @krb_rendezvenyek