A Design Szakosztály 2014-ben alakult, az öntevékeny kör félévről félévre növekvő létszámát terméktervező és géptervező hallgatók biztosítják. A szakosztály célkitűzése a terméktervezés, a formatervezés, valamint a géptervezés iránt komolyabban érdeklődő hallgatók tanórán kívüli szakmai fejlesztése, látókörük szélesítése, s ezen területek szakmai összehangolása.

Célunk a tervezői folyamat különböző lépéseinek jobb megismerése, az érdeklődő hallgatók szakmai fejlődésének biztosítása. Lehetőség nyílik az ötlet kidolgozásától kezdve a különböző modellezési programok használatán keresztül a megvalósítási technikákig a folyamatba bepillantást nyerni. Adott esetben egy termék marketingjének kidolgozásán is ötletelünk, valamint az esetleges eladhatósági, gyárthatósági és ergonómiai feltételeket is figyelembe vesszük. A projektek teljes körű műszaki kidolgozással készülnek el, törekedve a legújabb technológiák használatára.

Másik profilunk előadások, gyárlátogatások, kurzusok, workshopok szervezésével színesíteni az érdeklődők szakmai fejlődését.

A szakosztálynak ezeken kívül fő tevékenysége a többi szakosztállyal közös projektekben való aktív részvétel. Ezen feladatok során a tagok nem csak kipróbálhatják a tanórákon és a szakosztály nyújtotta programokon szerzett tudás alkalmazását, de kitűnő lehetőség is, hogy egy olyan tervezői csoportban dolgozhassanak, amely több szakterületű mérnökből áll, mint ahogy az az egyetemen túli valós projekteknél is előfordul.

Minden félév elején tartunk tagtoborzó gyűlést, melyre az érdeklődőket szeretettel várjuk. Ha esetleg mégis év közben találtál ránk, keress minket bátran akkor is.

Facebook