Tisztújítás
A GHK minden évben tisztújítást tart, ahol szavazhattok róla, hogy kik képviseljenek titeket
A tisztújítás menete
Jelentkezés/jelölés
A GHK kihirdeti a jelentkezés/jelölés lehetőségét, és annak feltételeit
Tisztújító fórum
A GHK összehív egy
kari hallgatói fórumot
a tisztújítás alkalmából.
Tisztújító szavazás
A hallgatók szavazhatnak, hogy kik képviseljék őket a következő egy évben
Alakuló ülés
A GHK megtartja alakuló ülését ahol többek közt megválasztják elnöküket is
Mivel foglalkozhatsz GHK-sként
Kollégiumi ügyek intézése, legyen szó a felvételi eljárás lebonyolításáról, a fegyelmi eljárásokon való részvételtől, az Üzemeltetővel való kapcsolattartáson keresztül minden olyan ügyről, ami a Kollégisták mindennapjait érinti.
A Szociális, illetve Ösztöndíj Bizottságaink foglalkoznak a hallgatói normatíva minél igazságosabb, motiválóbb elosztásával. Az Ösztöndíj Bizottság felel az összes teljesítményalapú ösztöndíjért, úgymint Tanulmányi, Kari BME, Szakmai, Sport, Közösségi, Közéleti ösztöndíj. Ha szeretnél részt venni a kiírások, pontrendszerek, elosztási elvek készítésében, akkor itt a helyed. A rendszeres szociális ösztöndíjakra félévente beérkező több mint 200 pályázat elbírálása a Szociális Bizottság feladata, ezen kívül részt veszünk a pontrendszer kialakításában, folyamatos fejlesztésében.
Tanulmányi és Oktatási Bizottságunk feladata kevésbé látványos, de annál inkább érezhető. A Bizottság segít összeállítani a Kar ZH-naptárát, vizsganaptárát. Akik ebben a bizottságban dolgoznak, azok folyamatos kapcsolatban állnak az oktatókkal, és arra törekednek, hogy minél egyenletesebben oszoljon el a terhelés a félév során. Ezen kívül a hallgatói NEPTUN kérelmek elbírálásában is részt vesznek, ebből kifolyólag tanácsot tudnak adni nektek ügyes-bajos problémáitokban. A bizottság részt vesz a különböző képzéseink felülvizsgálatában és a beérkező információk feldolgozásában, ezek alapján az új tantervek kidolgozásában is.
Ha valami pezsgőbb dologra vágysz, akkor megtalálhatod a helyed rendezvényesként, hiszen a Kar hagyományait őrző eseményeket is mi szervezzük. Ilyen a Kollégista avató, Gólyabál, Gyűrűavató, Harmadoló Est, vagy akár a Kulturális és Szakmai hét. Mindezen rendezvények és a kollégiumi öntevékeny körök, szakosztályok és a Hallgatói Képviselet gazdasági felügyeletét a gazdaságisaink látják el.
Ha kedvet kaptál valamelyik területhez, akkor gyere, és jelentkezz HK-snak!
Jelentkezés/jelölés
A tisztújításon minden KHÖK (Kari Hallgatói Önkormányzat) tag választó és választható. Ebből következik, hogy minden gépészkari hallgató indulhat a GHK tisztújításán. A tisztújításson való indulás menetéről és a kapcsolódó határidőkről az oldal elején található „Hírek” szeksióban teszünk közzé bejegyzést minden évben, amikor az aktuálissá válik.
A tisztújításra vonatkozó szabályokról a GPK HÖK SZMSZ 7. § rendelkezik.
Főbb adatok
- Jogosult: minden KHÖK tag
- Elektronikus jelentkezés: e-mail – határidő
- Jelölőlap: Személyesen, EHK iroda – határidő
Tisztújító fórum
A GPK HÖK SZMSZ 6. §-a szerint a tisztújító szavazást megelőzően Kari Hallgatói Fórumot kell összehívni. A Fórum meghívottja Minde KHÖK (Kari Hallgatói Önkormányzat) tag. A fórumon a GHK elnöke beszámol a képviselet elmúlt egy éves tevékenységéről és az elért eredményeiről, majd az induló hallgatók röviden bemutatkoznak és kérdéseket fogadnak.
A szavazás a fórumot követően indul el.
Főbb adatok
- Meghívott: minden KHÖK tag
- GHK elmult egy éves tevékenysége
- jelöltek bemutatkozása
- Kérdések
Tisztújító szavazás
A tisztójító szavazás menetéről a GPK HÖK SZMSZ 7. §-sa rendelkezik. A szavazáson szavazhat minden KHÖK (Kari Hallgatói Önkörmányzat) tag, azaz minden gépészkari hallgató. A szavazás általában online kérdőíven keresztül zajlik, melyet a neptunból lehet elérni. A szvazáson a hallgatók a Képviselők, valamint a szociáli ösztöndíj pályázatot bírálók személyéről szavazhatnak. A tisztújító szavazás akkor érvényes ha a hallgatók legalább 25%-a igazoltan részt vesz. A szavazáson legtöbb szavazatot kapott első tizennégy hallgató kap képviselői mandátumot. Ha az utolsó bekerülő és nem bekerülő hallgató között szavazat egyenlősség van akkor a szavazat eredménytelen.
Főbb adatok
- Jogosult: Minden KHÖK tag
- Felület: online
- Képviselők személye
- szociális ösztöndíj pályázat bírálók személye
Alakuló ülés
A GPK HÖK SZMSZ 10. §-ának értelmében a tisztújító szavazás végleges eredményét követő két héten belül a GHK alakuló ülést hív össze. Az alakuló ülésen megválasztják a GHK Elnökét, a GHK mandátumos és tanácskozási jogú tagjait, majd megválasztják a képviseleten belüli területi felelősöket, az EHK delegáltakat és az egyéb Kari bizottsági delegáltakat.
Főbb adatok
- GHK elnök megválasztása
- Mandátumos képviselők megválasztása
- Tanácskozási jogú képviselők megválasztása
- Kari bizottsági delegáltak megválasztása
- Képviseleten belüli pozíciók és felelősök választása