Kategória: Uncategorized

KépviseletTisztújítás

GHK Tisztújítás 2026 – eredmény

szeptember 28, 2026

A Szavazási Bizottság összeszámolta a szavazatokat, amely alapján a következő eredmény született a Gépészkari Hallgatói Képviselet 2026. évi Tisztújításán. A Tisztújító Szavazás érvényes és eredményes volt. A Képviseletbe a 14 legtöbb szavazatot kapott jelölt jutott be, sorrendben:

A Tisztújítás eredményével kapcsolatban felszólalást a Szavazási Bizottság dékán által delegált oktató tagjánál, Dr. Szabó Tibornál (szabo@mogi.bme.hu) lehet tenni elektronikus levél formájában

A Szavazás jegyzőkönyve itt érhető el:

A Hallgatói fórum jegyzőkönyve is elérhető itt:

Képviselet

GPK HÖK SZMSZ módosító javaslat 2026

szeptember 18, 2026

A Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának (GPK HÖK) jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) 2023-ban lépett hatályba. Az azóta eltelt évek alatt egyrészt alakult a Gépészkari Hallgatói Képviselet tevékenysége, másrészt többször megváltozott a jogszabályi környezet, amelyet az egyetemi szabályzatok is lekövettek, így különösen a Műegyetem Szervezeti és Működési Rendje, valamint a BME Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya.

A GHK elkezdte 2026 májusában a GPK HÖK SZMSZ átfogó felülvizsgálatát annak aktualizálása, valamint a szabályzati környezet változásának lekövetése érdekében. A módosítási javaslat ennek megfelelően:

  1. A GHK működésének leírását és annak fejlesztését segíti elő;
  2. A hatályban lévő BME Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának előírásait követi le;
  3. Az SZMSZ értelmezhetőségét javítja nyelvtani, nyelvhelyességi és fogalmi hibák korrektúrázásával.

A GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatának főbb pontjait az alábbi dokumentumban foglaltuk össze számotokra. A dokumentum nem tartalmazza a nyelvtani, nyelvhelyességi és fogalmi hibák javítására vonatkozó módosítási javaslatokat, mivel ezek tartalmi változással nem járnak.

GPK HÖK SZMSZ változások

A Gépészkari Hallgatói Képviselet a GPK HÖK SZMSZ módosítására tett javaslatot 2026. szeptember 19-én egyhangúlag elfogadta. A döntést megelőzően a módosítási javaslatot

  • a Jogi Igazgatóság jogi szempontból véleményezte és támogatta,
  • a Dékáni Tanács egyhangúlag támogatta,
  • az Egyetemi Hallgatói Képviselet egyhangúlag jóváhagyta.

A Kari Tanács 2026. október 12-én dönt a GPK HÖK SZMSZ módosító javaslatának jóváhagyásáról. A GPK HÖK SZMSZ módosításáról a Kari Hallgatói Szavazásnak kell döntést hoznia a Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya szerint, így a javaslatot szeretnénk elétek terjeszteni.

A GPK HÖK SZMSZ módosított törzsszövege és mellékletei:

A módosítási javaslat a 2026. szeptember 21. (hétfő) 18:00-tól tartandó Tisztújító Fórum keretein belül bemutatásra kerül. Amennyiben kérdésetek volna a GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatával kapcsolatban, úgy keressetek minket bátran az info@ghk.bme.hu címen keresztül vagy gyertek el a Tisztújító Fórumra és tegyétek fel személyesen!

Kérjük a tisztelt Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatát, hogy támogassa a GPK HÖK SZMSZ módosítási javaslatát!

Pályázat

Kari Rendezvény Bizottság jelentkezés – 2026

szeptember 16, 2026

A GHK pályázatot hirdet a Kari Rendezvény Bizottságban rendezvényszervezői poszt betöltésére a 2026/27. tanév őszi és tavaszi, valamint 2027/28. tanév őszi félévekre.

A Gépészkari Hallgatói Képviselet 2015 februárjában kiterjesztette a rendezvényszervezői csapatát, és megalapította a Kari Rendezvény Bizottságát, ismertebb nevén a KRB-t. A tagjaink célja, hogy minél színesebbé tegyék a közösségi életet, éppen ezért minden rendezvény lebonyolításában segédkeznek.

Ha szeretnéd megtapasztalni milyen egy több száz fős Gólyatábort, Gólyabált, vagy egy több ezer főt megmozgató Kari Napokat szervezni, csatlakozz ehhez a kitűnő társasághoz! További információ a KRB-ről a Rendezvények menüpont alatt érhető el.

Jelentkezési határidő: 2026. október 11. (vasárnap) 23:59
További részletek és jelentkezés:

ÖsztöndíjTanulmányi ösztöndíj

Tanulmányi ösztöndíj kiosztási elvek – 2026/27. tanév tavaszi félév

szeptember 9, 2026

A 2026/27. tanév tavaszi félévére az alábbi Homogén Hallgatói Csoportok és tanulmányi ösztöndíj osztási elv került kialakításra. A tanulmányi ösztöndíjak megállapítása ezen csoportokba sorolva történik. Ez a szabályozás a 2026/27-es őszi félév eredményei alapján a 2026/27-os tavaszi félév kifizetéseire vonatkozik.

Képviselet

Pályázati felhívás a Gépészkari Hallgatói Képviselet elnöki tisztségének betöltésére – 2026

augusztus 31, 2026

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészkari Hallgatói Képviselet pályázatot hirdet a BME Hallgatói Önkormányzatának Alapszabálya alapján az elnöki tisztség betöltésére. A GHK elnök feladatai és kötelességei megtalálhatóak a HÖK ASZ 22. §-ban, illetve a GPK HÖK SZMSZ 12. §-ban.

Az elnök választás időpontja: 2026. szeptember 30.
Az elnök választás helyszíne: 1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17. (Kármán Tódor Kollégium).

Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

Képviselet

Jelentkezz hallgatói képviselőnek!

augusztus 31, 2026

A jelölés menete

Idén is elérkeztünk a Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzat Tisztújításához.
Az önkormányzatiságból következik, hogy minden, a Gépészmérnöki Karral jogviszonyban álló hallgató választó és választható.
Fontos, hogy a megfelelő emberek képviseljék a Hallgatói Önkormányzatot a következő évben is, ezért fontold meg indulásod.

Online jelentkezési határidő: 2026. szeptember 07. (hétfő) 23:59:59

Jelentkezési lap leadási határideje: 2026. szeptember 08. (kedd) 14:00

(A határidőn túl beérkező, vagy hiányos jelentkezés érvénytelen!)


Ízelítőül, hogy mivel foglalkozhatsz HK-sként

Kollégiumi ügyek intézése, legyen szó a felvételi eljárás lebonyolításáról, a fegyelmi eljárásokon való részvételtől, az Üzemeltetővel való kapcsolattartáson keresztül minden olyan ügyről, ami a Kollégisták mindennapjait érinti.

A Szociális, illetve Ösztöndíj Bizottságaink foglalkoznak a hallgatói normatíva minél igazságosabb, motiválóbb elosztásával. Az Ösztöndíj Bizottság felel az összes teljesítményalapú ösztöndíjért, úgymint Tanulmányi, Kari BME, Szakmai, Sport, Közösségi, Közéleti ösztöndíj. Ha szeretnél részt venni a kiírások, pontrendszerek, elosztási elvek készítésében, akkor itt a helyed. A rendszeres szociális ösztöndíjakra félévente beérkező több mint 200 pályázat elbírálása a Szociális Bizottság feladata, ezen kívül részt veszünk a pontrendszer kialakításában, folyamatos fejlesztésében.

Tanulmányi és Oktatási Bizottságunk feladata kevésbé látványos, de annál inkább érezhető. A Bizottság segít összeállítani a Kar ZH-naptárát, vizsganaptárát. Akik ebben a bizottságban dolgoznak, azok folyamatos kapcsolatban állnak az oktatókkal, és arra törekednek, hogy minél egyenletesebben oszoljon el a terhelés a félév során. Ezen kívül a hallgatói NEPTUN kérelmek elbírálásában is részt vesznek, ebből kifolyólag tanácsot tudnak adni nektek ügyes-bajos problémáitokban. A bizottság részt vesz a különböző képzéseink felülvizsgálatában és a beérkező információk feldolgozásában, ezek alapján az új tantervek kidolgozásában is.

Ha valami pezsgőbb dologra vágysz, akkor megtalálhatod a helyed rendezvényesként, hiszen a Kar hagyományait őrző eseményeket is mi szervezzük. Ilyen a Kollégista avató, Gólyabál, Gyűrűavató, Harmadoló Est, vagy akár a Kulturális és Szakmai hét. Mindezen rendezvények és a kollégiumi öntevékeny körök, szakosztályok és a Hallgatói Képviselet gazdasági felügyeletét a gazdaságisaink látják el.

Ha kedvet kaptál valamelyik területhez, akkor gyere, és jelentkezz HK-snak!


A jelentkezés/jelölés menete

A jelentkezés/jelölés két részből áll: elektronikus jelentkezés és személyes jelentkezés.

A jelölő lapot szükséges kitölteni és személyesen leadni az EHK irodában.

  • Leadás helyszíne: BME R. épület 2. emelet 7. EHK iroda
  • Leadás lehetséges időpontja: H-P 10-14 óra

A jelentkezést/jelölést szükséges elektronikusan is leadni!

Küldj e-mailt a tisztujitas@ghk.bme.hu címre a jelentkezési időszakban. A határidőn túl beérkező jelentkezés érvénytelen!

Az e-mail tárgya ez legyen: „HK jelentkezés 2026”.

Az e-mailnek a következőket kell tartalmaznia (a szöveges anyagokat .docx formátumban):

  • jelentkező neve
  • igazolványkép (álló, rövidebbik oldala min. 900 px, .jpg vagy .png, külön csatolva)
  • jelentkező telefonszáma
  • jelentkező e-mail címe
  • jelentkező szakja
  • jelentkező beiratkozásának éve
  • rövid (maximum 60 szó) bemutatkozás, arról, hogy mit kell tudni rólad
    (ez ad majd támpontot a fórumon való bemutatkozásod elmondásához)
  • hosszabb (min. 2000, max. 2150 karakter szóközzel) bemutatkozás a jövőbeli HK-s terveidről, az eddigi munkásságodról (ez jelenik meg a választási különszámában)
Képviselet

Kari Hallgatói Szavazás – GHK Tisztújítás 2026

augusztus 29, 2026

Elérkezett a GHK 2026. évi Tisztújítása, így Kari Hallgatói Szavazást fogunk tartani. A Tisztújítás mellett a Szavazás dönt a GPK szociális pályázat bírálók személyéről. Ezzel kapcsolatosan az elkövetkező hetekben több fontos információt osztunk majd meg Veletek.

SZAVAZÁSI BIZOTTSÁG

A Kari Hallgatói Szavazás lebonyolítását a Szavazási Bizottság végzi. A szavazással kapcsolatos észrevételekkel, kérdésekkel a Szavazati Bizottságot és elnökét kereshetitek. A Szavazási Bizottság irodája: Egyetemi Hallgatói Képviselet 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. R épület II. 7.

A bizottság tagjai:

Elnök:

Babai András István (tisztujitas@ghk.bme.hu)

Karunk dékánja által delegált oktató:

Dr. Szabó Tibor (Dékáni Hivatal vezetője)

EHK delegált:

Verno Massimo (verno.massimo@bmeehk.hu)

A GHK által felkért további tagok:

Szász Zsolt

Sándor Alexandra

VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK

A hatályos BME HÖK Alapszabály szerint, az Egyetem tanulmányi rendszerének adatai alapján jelenleg gépészkari jogviszonnyal rendelkező hallgatók jogosultak a Szavazáson részt venni. Kérlek, hogy ellenőrizd Te is, benne vagy-e a névjegyzékben, ugyanis a hatályos BME HÖK Alapszabály szerint a Szavazást megelőző második napig lehet kifogást benyújtani a Szavazási Bizottság elnökéhez a névjegyzékbe vétellel kapcsolatban! Időpontot egyeztetni a fent megadott e-mail címen van lehetőséged.

VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK

A névjegyzék 2026.09.05 – 09.12. között volt megtekinthető.

FÓRUM IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE

  1. szeptember 21. (hétfő) 18:00 AudMax (KF51)

SZAVAZÁSI IDŐPONTOK ÉS HELYSZÍNEK

  1. szeptember 21. – szeptember 25.

2026.09.21. 21:00-tól 2026.09.25. 09:00-ig elektronikus formában a NEPTUN rendszerben.

Gépészmérnök-képzésért Alapítvány ösztöndíja

Gépészmérnök-képzésért Alapítvány ösztöndíj 2026/27 ősz

augusztus 29, 2026

Kiírásra került a Gépészmérnök-képzésért Alapítvány ösztöndíj, melyben nehéz anyagi körülményekkel és rossz szociális háttérrel rendelkező hallgatók részesülhetnek, akiknek mindemellett a tanulmányi eredményeik is kiemelkedőek.

A pályázat feltételei:

  • BME Gépészmérnöki karán teljes idejű aktív hallgatói jogviszonny;
  • Nehéz anyagi körülmények között élő hallgató;
  • Kiemelkedő tanulmányi eredmények;
  • Lezárt hazai, aktív félévek során átlagosan 30 kredit teljesítése.
  • Kiemelkedő tanulmányi eredmény a lezárt hazai aktív félévekben a súlyozott tanulmányi átlag és a korrigált kreditindex alapján.

Összesen 4 hallgató kaphatja meg az ösztöndíjat, akik ezután egy szemeszteren át (5 hónap) havi 70000 ft-ban részesülnek.

Az alábbi gombra kattintva olvashatjátok a pályázati kiírást, alatta pedig találtok egy adatlap sablont a pályázáshoz:

A pályázatokat a Gépészmérnöki kar dékáni hivatalában lehet benyujtani.

Leadási határidő: 2026. október 27. (kedd) 10:00-ig.

1 2 3 … 18