Budapest Ösztöndíj Program 2018/2019

Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi...

CLAAS Hungária Kft. ösztöndíj pályázati felhívás

A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány a Gépészmérnöki Karral együttműködésben páláyzatot ír ki. A pályázat nyerteseit, a CLAAS Hungária Kft. felajánlása alapján, a Gépészmérnök-képzésért Alapítvány ösztöndíj formájában támogatja.Részletek a pályázati felhívásban....

MSc képzés és munkavállalás felmérés

A Gépészmérnök Kar 2014. februárjában vezette be a mesterképzési szakok felülvizsgált és megújított képzési programját, amelynek egyik jelentős újítása volt a blokkosított órarend. E szerint a képzés 3-4. félévében az órarendi órák két, két és fél napra voltak/vannak...

OHV kitöltés, kedvezményes tárgyfelvétel

Az OHV ebben a félévben hosszas munka után teljesen megújult!A kérdőívek megújulása mellett, újdonság, hogy lehetőségetek van kedvezményes tárgyfelvételre is!Emellett pedig figyeljetek oda az időpontokra is, mivel mostantól a kitöltési időszak...

Módosult ösztöndíj eredmények

A Szakmai, Közösségi és Közösségvezetői ösztöndíjak eredményei módosultak, mindenhol nőtt az egy pontra járó ösztöndíj mértéke. Ez annak köszönhető, hogy az egyetem többi karán nem használták fel a teljes ösztöndíj keretüket, amit a GHK így fel tudott használni....

2018. január 1-31. időszak beszámolói

A 2018. január 1-31. időszak beszámolói itt érhetők el: Bányász Gáspár Czavalinga Dénes Csala Tas Göllei Máté Gulácsi Balázs Hegyi Bence Heszler András Kántor Tamás Kovalovszki Máté Lukács Bálint Lajtos Máté Okolicsányi Péter Szili Ákos Tepfenhart Bence Timár-Geng...